Miért bántunk másokat?

​Bizonyára sokatoknak van olyan tapasztalata, amiben elszenvedője, résztvevője vagy esetleges okozója voltatok egy bántó helyzetnek. De miért is vannak az elhamarkodott megjegyzések, amelyek határozatlan időre nyomot hagynak a másikban? Miért van meg a késztetés mások minősítésére és hogyan lehet a bántásokat a helyén kezelni? A következőkben ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat.

---

Ahogy más területeken, ebben a helyzetben sincsenek fekete- fehér válaszok. Természetesen nem lehet kijelenteni, hogy minden megjegyzés valós alapokon nyugszik, és hogy a bántott féllel minden esetben baj lenne,  ahogyan a gyakran hangoztatott mondat, miszerint "azt támadják, akinél a labda van" sem állja meg teljesen a helyét. Az igazság valahol a kettő között van.

Viszont ha már a mondások előkerültek, van olyan mondás, amely azért ide illik és alátámasztható is, méghozzá az, hogy "bolodg ember nem bánt másokat". Amilyen egyszerűen hangzik, épp annyira igaz is.

Amikor valaki azt érzi, hogy másokat bármilyen szempontból  bántani kell, az sosem az áldozatról árul el valamit elsősorban, hanem a támadó saját magába vetett hitéről.

Gondoljunk csak egy egyszerű példára: épp karácsonyi sütit csinálunk, aranyos kis mézeskalácsok készülnek, elégedettek vagyunk az eredménnyel, és másoktól is ezt a visszajelzést kapjuk. Ebben a helyzetben találkozunk valakivel, akinek a sütije látványosan nyers maradt. 
Leszámítva azt a helyzetet, hogy eredendően ártani akarnánk másoknak, teszünk-e megjegyzést valakire, aki mellett minden kérdést kizáróan eredményesnek találjuk magunkat? 

Az ítélkezés célja a legtöbb esetben a vélt vagy valós távolság csökkentése a másik félhez képest. Nem kell, hogy a másik sütije jobb legyen, gyakran elég az is, ha annak hisszük, vagy ha a környezetünkben bárki annak látja. Ha valaki mellett kevesebbnek találjuk magunkat, természetes ösztön, hogy csökkenteni szeretnénk ezt a távolságot. Nem mindegy azonban, hogy a saját dolgaink fejlesztésén, vagy mások dolgainak rombolásán fáradozunk.

Attól, hogy mást kevesebbnek akarunk láttatni, a saját boldogságunkat soha nem fogjuk megtalálni. Amíg másokkal vagyunk elfoglalva, mind időt vesz el attól, hogy a saját dolgainkat építsük. Ki látott már autóversenyt nyerni olyat, aki a pályán haladás helyett, meg-megáll nézelődni, hol tartanak a többiek?

Azzal, hogy valaki másokat bánt, bár okozhat nehéz helyzeteket, de a nap végén egyedül marad a saját gondolataival és feszültségével, amelyen semmit nem segít, ha elhiteti, vannak még nála is rosszabbak.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a másokat megjegyzésekkel támadók lennének a valós áldozatok, inkább csak azt, hogy a másokra tett megjegyzések történetében, kívülről nézve, kizárólag csak áldozatok vannak.

Amikor valaki bánt benneteket, nyilván nehéz arra gondolni, hogy a másik mindezt azért teszi, mert valami nehézséggel kűzd, és mások hibáztatásával szeretné visszaállítani a saját egyensúlyát. Ha van lehetőségetek, igyekezzetek kideríteni a másik fél indítékait, hiszen néha azok a legnehezebb helyzetek, amiket nem értünk miért történik. A megbocsátás és továbblépés nehéz, de emlékezzetek arra, hogy a harag mindig annak rossz, aki érzi. ​