​Bizonyára sokatoknak van olyan tapasztalata, amiben elszenvedője, résztvevője vagy esetleges okozója voltatok egy bántó helyzetnek. De miért is vannak az elhamarkodott megjegyzések, amelyek határozatlan időre nyomot hagynak a másikban? Miért van meg a késztetés mások minősítésére és hogyan lehet a bántásokat a helyén kezelni? A következőkben ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat.

Napjainkban egyre több helyen olvasni olyan írásokat, melyek a nárcisztikus személyiségzavar vélt vagy valós tüneteit, a nárcisztikus kapcsolatok jellemzőit, nárcisztikus kapcsoltokból kilépők tapasztalatait taglalják. A következőkben azokat a feltételeket vesszük át, melyek alapján az említett személyiségzavar  pszichológiai szempontból is megállapítható.​

​Elég elterjedt felfogás, hogy csak azokat a dolgokat ismerjük el  nehézségnek, amit mások helyében, magunk is annak élnénk meg. Ha  a többiek el is mondjak, hogy valami fájdalmat okoz nekik, hajlamosak vagyunk a legtobben azt gondolni, más gondja igazából semmiség, nem is nagy gond, az általunk valódi gondnak tartott dolgokhoz képest. 
De  eldönthetjük-e más helyett, hogy mik az élet valódi problémái?
Hogyan is tanuljunk meg empatizálni azokkal, akik bár közel állnak hozzánk, de nem ugyanazon dolgokat tartjuk nehézségnek?

​Szeretni és szeretve lenni, az egyik legalapvetőbb szociális igény, melynek megteremtése, illetve fenntartása mégis gyakran nehézségekbe ütközik. Habár hatalmas eszköztárral rendelkezünk, mégis előfordul, hogy a szeretett párkapcsolat, barát vagy családtag semmit nem érzékel az érte tett erőfeszítésekből, a szeretet kifejezéséből, míg saját kapcsolati törekvéseit, fejben felértékeli. Hogyan lehetséges mégis mindez?

​Bizonyára sokan tapasztalták már a jelenséget, hogy míg néhányan nehézségekkel küzdenek, ha egy ismeretlen személlyel, vagy csoporttal kell társalgást kezdeményezni, és egy megszokott környezetben is nehezen válnak mások által kedvelt személlyé, a legtöbb csoportban előfordulnak olyanok is, akik számára ez a feladat semmilyen kihívást nem jelent.